Nem iazán ismertem a kisvárost, ahol éltünk. Mi az egész település erdősebb részén éltünk, ahol nem laktak sokan. Gyakori volt errefele a farkas, a medve is. 

Ősz volt, az avar zörgött, ahogy vágtába ugrattam a keskeny ösvényen Sandrát. A haflingi valóban egy kicsit már kényelmetlenné vált, az évek csak úgy repültek. Mikor megkaptam, még óriási lónak számított hozzám, képest, de most...! A lábam pont hogy a hasával egy vonalban volt, és ez nekem annyira nem volt túl kényelmes. Még a végén anyáéknak igazuk lesz.

De ha én annyira szeretem Sandrát! A hosszú évek, a pónin tanulás nekem teljesen más, mint akármely másik lovon lovagolni...Amíg nem kaptam meg őt, addig egy nagy, sárga trakhneni-n lovagoltam, aki meglehetősen nyugodt volt, de a méretei eléggé zavartak.. Hát, mindenesetre meg kell majd szoknom..

Ebben a lovardában még sosem jártam... Nem volt valami szép, régi, kő istálló egy kisebb házzal. Viszont van pénzük, az kétségtelen volt; rengeteg, szép ló, a legminőségibb felszerelés.

Belovagoltam az istállóudvarba, amikor rám kiáltott egy fekete hajú, fiatal nő:

-Hé, ide nem lehet lóval bejönni!

-Elnézést, nem tudtam, én csak... - mentegetőztem, és leugrottam Sandráról, kivezettem, és kikötöttem egy oszlophoz és felhúztam a kengyeleket.

Mikor visszamentem, a nő még mindig ott ált. Magas volt, kezében egy kobakot tartott, drága zakó volt rajta, és minőségi lovaglónadrág. A másik kezében egy lovat tartott hosszú vezetőszáron, egy nagyobb szürkét. Nagyon megtetszett. Békésen nézelődött, és néha-néha dobbantott és kapált a lábával. Megszólítottam a lányt. Csodálatosan nézett ki a ló. Ijesztően hasonlított az interneten látottra.

-Szia, Amanda vagyok - mutatkoztam be neki.

-Szia. - végignézett rajtam, miközben felvonta szemöldökét.

-Szép a pónid - bökött Sandra felé.

-Köszönöm.. - motyogtam. - Igazából azért jöttem, hogy megkérdezzem, van-e itt munkalehetőség.

-Van. Milyenre gondoltál?

-Bármit megcsinálok! Tudja, kinőttem a pónimat, és a szüleim vesznek nekem egy másik, nagyobb lovat, de én nem szeretném, ha eladnánk Sandrát. - mutattam a türelmesen álldogáló pónimra.

-Értem. Holnap reggel fél nyolcra gyere ide, szükség esetén... gyere lovaglófelszerelésben, jó? A nevem Nina Lars. Akkor holnap itt.

-Ööö, köszönöm! - nem gondoltam volna, hogy ebben a nagy lovardában akad nekem munka. Hát, jó.

Megölelgettem Sandrát, és boldogan reménykedve hazalovagoltam.